Itt a vége: Orbánék lekapcsolták, holnaptól elnémul a Civil Rádió FM 98.0

Sajtószabadság, Fidesz-módra.

Szombat éjfélig sugározhatja adását a Civil Rádió az FM 98.0-ás frekvencián.

A rádiónak december 21-én lejár a frekvenciaengedélye, amelyet a fideszes delegáltakkal feltöltött Médiatanács nem újított meg.

Vicsek Ferenc szerkesztő-műsorvezető azt írja a Facebookon:

“A magyar újságírás történetének fontos állomása ez a megszűnés, éppen a médium kicsisége miatt az. A rádió, mondhatni jelentéktelensége miatt jelentős.

A Civil Rádió vezetői soha nem törekedtek a széles nyilvánosság meghódítására. Az a pár ezer ember, akit elértek az is éppen annyival volt több a hatalom szempontjából, mint ahányan éppen voltak, mert a szerkesztői szabadság itt korlátlan volt.

Szabad szemmel alig látható kavics lehetett a hatalom cipőjében a frekvencia, ami amúgy alkalmas lett volna akár milliós hallgatótáborhoz szólni”

– áll a posztban.

A rádiónál egyébként önkéntesek dolgoztak, soha nem működött profitorientált formában a szolgáltatás, és a műsorkészítők saját bevallása szerint néhány ezer emberhez jutottak el.

A Médiatanács ennek ellenére nem újította meg a szolgáltatási engedélyüket.