A János kórház összeomlik, tehát újabb vagyont kap Németh Szilárd birkózóalapítványa

Fontossági sorrend.

Újabb 370 millió forintot kap költségvetési forrásból a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, ezúttal a sportszakmai működésének támogatására, valamint utánpótlás-nevelésre.

Az erről szóló határozatot a 24.hu vette észre a csütörtöki Magyar Közlönyben.

A Németh Szilárd által létrehozott alapítványt a honvédelmi államtitkár a saját címére jegyezte be még 2017-ben.

Már akkor kapott kétmilliárd forintot a költségvetésből a csepeli birkózócsarnok építésére, majd ugyanekkora összeget idén júliusban is.

Korábban Németh Szilárd azt mondta, azért nem a birkózószövetség építi az új csarnokot, mert az alapítvány ezt egyszerűbben tudja megtenni.

Valódi Hírek