Eszetlen pazarlás folyt a VII. kerületben, 100 ezer forintos órabérért alkalmaztak ügyvédeket

A fideszes kerületben úgy szórták a pénzt, mintha egy olajmező tetején csücsültek volna.

12 ügyvédi irodával szerződött a korábban fideszes többségű VII. kerületi önkormányzat, de Erzsébetváros saját tulajdonú cégeinek további 15 ügyvédi megbízási szerződése is volt – írja az Index.

A 12, közvetlenül önkormányzati megbízású ügyvédnek összesen

72 millió forintot

fizetett ki 2018-ban Erzsébetváros, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt a kiadást mennyivel növelik az önkormányzati cégeken keresztül kifizetett ügyvédi munkadíjak.

Ha ezt figyelembe vesszük, az ügyvédi költség bőven több százmilliós kiadást jelenthetett évente.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros bukott fideszes polgármestere

Az összesítésből kiderül, hogy

  • akár bruttó százezer forintos ügyvédi órabért fizethettek ki jogi konzultációért
  • havi 300 ezer forint ment a kerületi média jogi szempontú figyeléséért
  • volt olyan megbízás, ami arról szólt, hogy az ügyvéd havi 5-6 alkalommal konzultáljon önkormányzati intézményekkel.

Az új, DK-s polgármester, Niedermüller Péter felmondta az elődje szerződéseit, hiszen csak a hivatal megbízásai 72 milliót vittek el tavaly, és ebben az önkormányzati cégek ügyvédi kiadásai még nincsenek is benne.

(Index nyomán)

Valódi Hírek