Itt a vége, az újbudai önkormányzat felbontja a támogatási szerződést Mága Zoltánnal

„Hakni stopot” hirdetett az alpolgármester.

Évi 10 millió forintos támogatást kapott a XI. kerületi önkormányzattól a Fidesz kedvenc hegedűse, Mága Zoltán. Az új vezetés most a szerződés felbontására készül.

Barabás Richárd alpolgármester csütörtöki posztjában azt írja:

„Még 2016-ban én voltam, aki felhívta a figyelmet a Mága Zoltán és Újbuda korábbi, fideszes vezetése között kialakult furcsa együttműködésre.

Mága úr ugyanis feltűnően gyakran bukkant fel a fideszes kampány idején, hovatovább, azon az ingyenes CD-n, amit osztogattak, együtt szerepelt a korábbi fideszes polgármesterrel. Ezek után talán nem csak nekem szúrt szemet az az évi 10 milliós támogatás, amit Újbudától kapott!

Nos, örömmel jelentem, hogy eljött az idő búcsút vennünk egymástól! Újbuda önkormányzata megkezdte a szerződés felmondásának előkészítését.

A korrektség kedvééért megjegyzem, hogy alapvetően közös megegyezésre törekszünk, melynek keretében annyit kérünk, hogy Mága úr fizesse vissza az idei támogatás egynegyedét, tekintve, hogy a szerződésben foglalt négyből összesen három koncert teljesült idén, az utolsóra az új városvezetés pedig nem tart igényt.”

Barabás Richárd teljes posztját itt találod:

Még 2016-ban én voltam, aki felhívta a figyelmet a Mága Zoltán és Újbuda korábbi, fideszes vezetése között kialakult…

Közzétette: Barabás Richárd – 2019. december 12., csütörtök

.

Valódi Hírek