Matolcsyék megvettek, majd elajándékoztak, aztán újra megvettek egy épületet a Várban

Közben jól felverték az árát.

Matolcsy György jegybankelnök és csapata néhány éven belül kétszer vette meg ugyanazt az ingatlant, csak közben jelentősen felverte az árát magának – írja a 24.hu.

Az MNB az Matolcsy-féle unortodox tanok oktatására létrehozott öt, Pallas Athénéről elnevezett alapítványt, és ezeknek kezdő lökésként 200 milliárd forintot juttatott, többnyire nagy értékű ingatlanok formájában.

A jegybank idén novemberben jelentette be, hogy nettó 8,7 milliárd forintért megvette az Úri utca 21. alatt található régi városháza épületét.

Az MNB-s képzési központnak, a Bölcs Várnak is helyet adó ingatlan az elmúlt években a jegybank által létrehozott Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADA) tulajdonában volt.

A jegybank az épületet valójában 2014-ben egyszer már megvette. Matolcsyék akkor 1,9 milliárd forintot fizettek a Magyar Tudományos Akadémiának a műemlékért, ahol korábban az MTA Nyelvtudományi Intézete működött.

kép: Google StreetView

A tulajdoni lap szerint az MNB csupán három hónapig volt az ingatlan tulajdonosa, az ugyanis 2014 tavaszán átkerült a PADA-hoz.

A 3758 négyzetméteres házat az alapítvány újíttatta fel és építtette át, a több éven át tartó munkálatok

négymilliárd forintot

emésztettek fel, amit a PADA akkoriban a szintén az MNB-től kapott indulótőkéjéből tudott kifizetni.

Ezután vásárolta vissza novemberen az MNB az épületet, amit ingyen odaadott még 2014-ben. Így, ha a felújítás költségeit le is vonjuk a vételárból, a PADA 4,7 milliárd forintot szerzett a jegybanktól.

Az MNB úgy gondolja, nem csinált rossz üzletet, ugyanis az évek alatt felment a műemlék épület értéke.

„A Bölcs Vár vételára a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) értékbecslési szabvány alapján került meghatározásra, mely az épület egyedi paramétereit, a felújítás költségét, illetve az elmúlt évek jelentős ingatlanpiaci árnövekedését is alapul vette”

– válaszolta a jegybank arra a kérdésre, hogy milyen módszerrel határozták meg a 8,7 milliárd forintos vételárat.

További részletek a 24.hu cikkében.

 

Valódi Hírek