Megválasztották Handó Tünde utódját, folytatódhat a bíróságok szétverése

A kétharmad erőből átnyomta a saját emberét.

A parlament kedden

151 igen szavazattal,

12 nem ellenében

megszavazta Senyei György Barnát az Országos Bírósági Hivatal (OBH) élére.

A Demokratikus Koalíció képviselői előre bejelentették, hogy nem szavazzák meg a Fidesz jelöltjét. Mint indoklásukban írták:

„A DK szerint a Fidesz által megváltoztatott bírósági igazgatási rendszer a kezdetektől fogva nem tartalmaz kellő garanciákat a bíróságok intézményi függetlenségére, amelyben az OBH elnöke mindenképpen túlhatalommal rendelkezik a bírói autonómiával szemben.

A DK nem fog asszisztálni az igazságszolgáltatás függetlenségét alapvetően veszélyeztető bírósági igazgatási rendszer parlamenti szentesítéséhez.”

A titkos szavazás eredményének kihirdetése után Senyei esküt tett.

Handó Tünde (balra) és utódja, Senyei György Barna (jobbra)

Senyei György Barnát, a Fővárosi Ítélőtábla polgári-gazdasági ügyszakos megbízott tanácselnökét Áder János államfő javasolta Handó Tünde utódjául az OBH elnöki posztjára.

Az OBH első elnökét, Handó Tündét 2011 végén választotta meg az Országgyűlés kilenc évre, majd mandátumának lejárta előtt, november 4-én alkotmánybíróvá választották Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyére.

(MTI korigálva)

Valódi Hírek