Botrányosan viselkedett Kovács Zoltán az EU Tanácsában, ki akarták küldeni a teremből

Az unió írásos bocsánatkérést vár Magyarországtól.

Az Európai Unió kormányközi döntéshozó fórumán, az EU Tanácsában kedden délelőtt tartották a második meghallgatást a magyarországi helyzetről.

Az eseményről élőben tudósított Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkár, aki Twitter-bejegyzéseiben többek között azt írta:

„a sorosisták megint egy ideológiailag vezérelt politikai csatába rángatták bele az EU Tanácsát”

– számolt be róla a Népszava.

A kétórás, zárt ajtók mögött tartott meghallgatás végén a soros elnökség képviseletében felszólaló finn miniszter, Tytti Tuppurainen magyarázatot kért a magyar kormány képviselőitől az elfogadhatatlan és az EU szabályait sértő magatartásra.

Felszólalt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter is, aki azt mondta: elhagyja az üléstermet, ha Kovács nem távozik onnan azonnal.

Az EU-elnök ezután közölte: elvárja, hogy

Magyarország írásban kérjen bocsánatot

a történtek miatt.

Az ülésen 12 tagállam képviselője kért szót. A miniszterek az akadémiai és a sajtószabadságot, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségét vették nagyító alá.

Az EU kormányközi döntéshozó fórumán ez volt a második meghallgatás a tavaly szeptember óta tartó 7. cikkelyes eljárás keretében.

Varga Judit igazságügyi miniszter és Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter ismertették a magyar álláspontot.

Ez után Vera Jourová alelnök és Didier Reynders biztos fejtették ki a véleményüket, és mindketten leszögezték, hogy Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárások folynak például a CEU ügyében, míg a kormánypárti médiamonopólium létrehozása Brüsszelben is aggályokat kelt.

A két politikus az ülés előtt tett sajtónyilatkozatában a 7. cikkelyes eljárás folytatását ígérte, és közölte, hogy az Európai Bizottság minden rendelkezésére álló eszközt be fog vetni a jogállam tiszteletben tartása érdekében.

A svéd és a dán hozzászóló arra volt kíváncsi, hogy miért “egyszínű”, vagyis csak Fidesz-delegáltakból álló a Médiatanács, illetve a kormányzati médiamonopólium miért kerülhette el a versenyjogi vizsgálatot Magyarországon.

A belga és a francia hozzászóló alkotmányügyi témákban várt felvilágosítást a magyar kormány képviselőitől, a luxemburgi és az ír pedig a CEU távozásának okairól és azt ezt követő európai tiltakozási hullám okairól érdeklődött.

Michael Roth német miniszternek rákérdezett az újságírók parlamenti tevékenységét korlátozó újabb szabályokra csakúgy, mint a kutatás-fejlesztés intézményi átalakítására.

Varga Judit, Palkovics László és Bóka János igazságügyi államtitkár válaszait “részletesnek és jogi természetűnek” nevezték a lapunk által megszólaltatott EU-diplomaták.

Több tagország képviselője hangoztatta, hogy a folyamatot végig kell vinni. Az EP-küldöttsége arra kérte a kormányokat, hogy világos határidőket szabva tegyenek ajánlásokat a magyar kormánynak.

(Népszava nyomán)

 

Valódi Hírek