DK: A Fidesz aljas módon átírja a házszabályt, mert fél az ellenzéki összefogástól

Pánik szülte a legújabb demokráciatipró javaslatot.

Olyan egyoldalú házszabály-módosítást nyújtott be 8 fideszes képviselő, amely többek között megakadályozná, hogy

  • parlamenti frakciók egyesüljenek,
  • illetve független képviselők csatlakozhassanak valamely frakcióhoz.

A DK szerint ez a módosítás nemzetközi szinten példátlan, a hatalom egyetlen kicsit is demokratikus országban sem szabhatja meg a képviselőknek, hogy mely frakcióhoz tartozhatnak.

Az ellenzéki párt szerint a Fidesz „aljas házszabály-módosítását a félelem szülte.”

Mint írják:

„A hatalom láthatóan soha nem látott módon fél az ellenzéki összefogástól az önkormányzati választáson aratott közös ellenzéki győzelem után, ezért akadályozná meg jó előre frakciók egybeolvadását.

A DK szerint a Fidesz félelme teljesen jogos, de nincs az a törvényjavaslat vagy módosítás, amely megakadályozhatná az ellenzéket abban, hogy 2022-ben közösen váltsuk le az Orbán-kormányt.

Ez a gyalázatos módosítás a pánik jele, amire egyébként minden oka megvan a Fidesznek.

A Demokratikus Koalíció ezért a többi ellenzéki párt képviselőivel közösen módosítást nyújtott be a korlátozás törlésére, és a DK frakció kezdeményezi, hogy erről a plenáris ülés kedden külön szavazzon.”

– áll az ellenzéki párt közleményében, melyet Arató Gergely frakcióvezető-helyettes jegyez.

(dkp.hu nyomán)

Valódi Hírek