Soros György: Orbánnak a nacionalizmus egy eszköz, hogy hatalomban maradjon és elfedje vele a korrupciót

A bécsi CEU megnyitójáról üzent a Fidesznek.

A bécsi CEU hivatalos megnyitóján vett részt Soros György, itt készített interjút a The New York Times a magyar származású milliárdossal.

A péntek délutáni ünnepségen Soros erkölcsi kötelezettségének nevezte, hogy a CEU ne hagyja ott teljesen Budapestet, valamint bejelentette, hogy

750 millió eurót adományoz

annak érdekében, hogy az amerikai Bard College és a CEU nemzetközi felsőoktatási hálózatot hozzon létre.

David Cornstein, az USA budapesti nagykövete nemrég arról beszélt, hogy szerinte a CEU és a magyar állam közötti viták Orbán Viktor és Soros György személyes ellentétére vezethetők vissza. Ezt azonban Soros határozottan cáfolta.

Úgy fogalmazott:

„Orbán Viktor csak szeretné, ha ez személyes üggyé válna közöttünk”.

A 89 éves üzletember úgy látja, hogy a magyar miniszterelnököt egyáltalán nem az ideológia vezérli, a nacionalizmus inkább eszköznek használja, hogy hatalomban maradjon és elfedje vele a rendszerszintű korrupciót.

„Orbán egy ambiciózus ember, aki a hatalomhoz vezető úton egy olyan rendszert épített ki, melyben nemcsak magát, hanem segítőit is gazdagíthatja”

– tette hozzá.

Bár Soros György korábban megerősítette, hogy személyes biztonsága miatt nem jön Magyarországra, még mindig szívesen emlékszik vissza az itt töltött éveire. Külön megemlítette az alkalmakat, amikor édesapja síelni tanította a Budapest környéki hegyekben.

„A hazámnak mindig különleges helye lesz a szívemben” – mondta.

(New York Times / hvg.hu)

Valódi Hírek