Gyorshír: Nem szavazta meg Várhelyi Olivért az EP szakbizottsága

Kínos.

Nem ment át a szakbizottsági koordinátorok csütörtöki szavazásán Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt – értesült a 24.hu.

Mint megírtuk: Várhelyi meghallgatása ma reggel volt, ahol taktikai okokból rögtön több ügyben szembehelyezkedett a magyar kormány álláspontjával. Úgy tűnik, ez most mégis kevés volt.

Ahhoz, hogy a Európai Parlament egyben szavazhasson a teljes bizottságról, előbb egyenként jóvá kell hagynia minden jelöltet a szakbizottságokban a pártcsaládok vezetőinek, vagyis úgynevezett koordinátorainak.

A szavazatok kétharmadára van szüksége minden jelöltnek, amit Várhelyi nem kapott meg.

Ez még nem jelenti a magyar jelölt végleges bukását, csak annyit, hogy egy újabb körben kell írásbeli kérdésekre válaszolnia.

A 24.hu szerint az lehetett a probléma, hogy Várhelyi ugyan látványosan felkészült volt, de ugyanazokat a kérdéseket kellett neki újra és újra feltenni, mert nem válaszolt rájuk.

Az egyik ilyen az volt, hogy a képviselők garanciákat kértek, hogy Orbán Viktortól függetlenül fog működni biztosként, amire Várhelyi csak azt ismételgette, hogy a munkájába senki sem szólhat bele, és számára az uniós irányvonal az uralkodó.

FRISSÍTÉS: A DK reakciója Várhelyi bukására

Rónai Sándor: “A DK pártcsaládjának köszönhetően megbukott Orbán embere Brüsszelben!” (+videó)

.

Valódi Hírek