Karácsony Gergely: „Álljunk a sarkunkra és vegyük vissza, amit elvettek tőlünk!” (+videó)

Sokan fogják szembeállítani Budapestet a vidékkel, de nem szabad bedőlni nekik, mert csak együtt állíthatjuk helyre a köztársaságot – figyelmeztetett ünnepi beszédében a főpolgármester.

Több ezres tömeg előtt tartották meg a Főpolgármesteri Hivatal október 23-ai rendezvényét a Városháza parkolójában.

„Olyan régen volt már, hogy azért gyűltünk össze, hogy kiálljunk valamiért, és nem azért, hogy tüntessünk valami ellen”

– nyitotta beszédét Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint tíz nappal ezelőtt a romlást és az értékvesztést állították meg, de a köztársaság helyreállításához sok közös munkára lesz szükség.

„Több CT, kevesebb stadion! Több átláthatóság és kevesebb mutyi! Több fa, kevesebb térkő! – ez a mindenki számára otthonos Budapest programja”

– mondta Karácsony, aki szerint Budapest vezetői tisztában vannak felelősségüknek.

„A főváros vezetőinek példát kell mutatniuk emberségből, tisztességből és szolidaritásból. Sokan fogják szembeállítani Budapestet a vidékkel, de nem szabad bedőlni nekik”

– mondta Karácsony, hozzátéve: Budapest a mentsvára lesz a szabadságnak, az egyenlőségnek és a testvériségnek – tette hozzá.

fotó: MTI

„Mit rontottunk el 30 éve? Talán azt hittük, mások megcsinálják helyettünk a köztársaságot. Kiválasztott keveseknek szolgáltattuk ki az álmainkat, és látjuk, mi lett belőle. Vegyük vissza tőlük!”

– szólította fel a megjelent több ezer embert a főpolgármester.

Karácsony Gergely kiemelte, hogy nyerni többséggel is lehet, de győzni csak valódi közösséggel. „A szabadságot és a hazát nem lehet egymás ellenében szeretni, mert azzal felszámoljuk mindkettőt” – fogalmazott.

„A köztelevízió és a közrádió, a jog és az igazság nem lehet csak az egyik vagy a másik oldalé. És a Quimby sem lehet kizárólag egyik vagy másik oldalé”

– mondta.

„Semmit rólunk nélkülünk!”

– Karácsony szerint ezt üzenték a budapestiek 13-án, és szerinte még ez a kormány is megértette az üzenetet, hiszen tegnap határozatba foglalták, hogy a budapesti vezetés nélkül nem döntenek a fővárosi fejlesztésekről.

A főpolgármester elmondta azt is: a kihívások lehetnek újak és a válaszok is, de az értékek, a hűség, tisztesség, tolerancia és hazafiság nagyon is régiek. Ezek az 56-osok és a 89-esek értékei is.

Maradjunk együtt, Budapest! – zárta beszédét Karácsony Gergely.

Videó:

ÉLŐ: Karácsony Gergely ünnepi beszéde

ÉLŐ: Karácsony Gergely ünnepi beszéde

Közzétette: atv.hu – 2019. október 23., szerda

.

Valódi Hírek