Schmidt Mária alkalmazottja szerint „kudarcos volt az ellenzék kampánya” és Tarlósnak volt több szimpatizánsa

Van élet a lobotómia után.

Miután kiderült, hogy hatalmasat bukott a Fidesz Budapesten és Magyarország 5 legnagyobb városából 4-ben ellenzéki győzelem született, megszólalt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet „vezető” „””elemzője”””.

Deák a közelmúltban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ő volt az egyetlen, aki nem mondott fel a Schmidt Mária vezette, évi 5 milliárd forintból dolgozó XXI. Század Intézetnél.

Deák Dániel, a Schmidt Mária-féle XXI. Század Intézet „””elemzője”””

Deák Dániel hétfőn a főpolgármester-választásról elmondta:

„a Borkai-botránynak érezhető hatása lett Budapesten, többek között ennek köszönhető, hogy az utolsó napokra szűkült az olló Tarlós István és Karácsony Gergely között. Így az ellenzéki jelölt a kudarcos kampánya ellenére nyerni tudott, ráadásul a Fővárosi Közgyűlésben is az ellenzék többséget tudott szerezni.”

Az MTI összefoglalója szerint Deák ma reggel az M1-en arról is beszélt, hogy miközben a Borkai-botrány elbizonytalaníthatta a szimpatizánsok egyik részét, mások viszont lehet, hogy épp azért nem mentek el, mert elbizakodottak voltak és biztosra vették Tarlós István győzelmét.

Deák szó szerint azt bírta mondani:

„Hiába volt több szimpatizánsa a Fidesz-KDNP által támogatott főpolgármesternek, ha az ellenzék a fővárosban el tudta érni, hogy inkább az ellenzéki választók menjenek el szavazni.

Az ellenzéknek szerencséje volt a politikai napirend alakulásával, a Borkai-botrány kipattanásával.”

(via)

Valódi Hírek