Zuglóból bomlasztja az ellenzéket az erzsébetvárosi „civilek” üdvöskéje

Garai Dóra és egyesülete komoly szolgálatot tesz a Fidesznek.

Mint ismert: az LMP egykori hóhérja, Moldován László ráindul az ellenzék közös polgármester-jelöltjére a VII. kerületben.

Teszi ezt annak ellenére, hogy Niedermüller Pétert nem csak a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum támogatja Erzsébetvárosban, de Moldován egykori pártja, az LMP is. Sőt, a Jobbik sem indít vele szemben jelöltet.

Moldován László a győzelemre nyilvánvalóan teljesen esélytelen: a 2014-es önkormányzati választáson 10,3 százalékot, a 2018-as országgyűlési választáson 6,8 százalékot kapott.

Moldován László és Garai Dóra

Arra azonban így is alkalmas lehet, hogy az ellenzéki szavazatok szétforgácsolásával a Fideszt segítse győzelemhez egy olyan kerületben, amely alapvetően nyerhető lenne az ellenzék számára.

Moldován indulását mérhető pártok nem támogatják, csak Puzsér Róberték fantomszervezete, az Állampolgárok a Centrumban Egyesület, valamint egy két éve alakult, bizonyos Élhető Erzsébetváros Egyesület (ÉEE).

Ez utóbbi egyesület elnöke Garai Dóra, aki egyébként egyéni képviselőjelöltként is elindul Erzsébetváros 2. számú evk-jában, de ő vezeti az egyesület kompenzációs listáját is a kerületben.

Garai Dóra

A semmiből előbukkant hölgyet az elmúlt időben a tenyerén hordozza a média: rendszeres szereplője a HetiTV adásainak, de volt vendég az ATV reggeli műsorában is, és más portáloknak is adott már interjút.

Az előszeretettel „függetlenként”, „civilként” bemutatott Garai Dóra eközben nem elégszik meg azzal, hogy egyesülete támogatja azt a Moldován Lászlót, aki az LMP hírhedt etikai bizottságának elnökeként több hónapos kutyakomédiát rendezett a 2018-as választások után, de nyilvános szereplései kifejezetten az esélyes ellenzéki jelölt, Niedermüller Péter ellen irányulnak.

Garai Dóra nemrég például azzal a roppant fajsúlyos üggyel állt ki a kamerák elé, hogy feljelenti Niedermüller Pétert a helyi választási bizottságnál, mert Niedermüller egyik videójában pár másodpercig az ő egyesületük videójából láthatóak részletek.

.

Hogy még szebb legyen a történet: Garai Dóra annak a Várnai Lászlónak az élettársa, aki Zuglóban egy hasonló „civil” egyesületet működtet, amely szintén külön polgármester-jelölttel és képviselőjelöltekkel indul rá a közös ellenzéki jelöltekre október 13-án.

A Garai-Várnai páros így egyszerre két olyan kerületben is győzelemre segítheti a Fideszt, ahol egyébként többségben vannak az ellenzéki szavazók, és amely kerületek nyerhetőek lennének az ellenzék számára.

Információink szerint egyébként Garai Dóra már nem is Erzsébetvárosban, hanem Zuglóban él a párjával, onnan jár be bomlasztani az erzsébetvárosi ellenzéket. (Idén áprilisban az ATV-nek is arról beszélt, hogy nem bírta tovább a VII. kerületben.)

Erzsébetváros ötpárti ellenzéki jelöltjét, Niedermüller Pétert eközben ma azzal ajánlotta a választók figyelmébe az Európai Parlament alelnöke, Dobrev Klára, hogy Niedermüller a VII. kerületben született, jelenleg is ott él, és az Európai Unióból közvetlenül érkező források segítségével komoly fejlesztéseket tud majd indítani Erzsébetvárosban.


.

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a választás tétje!

Valódi Hírek