Szorul a hurok: Lefotózták Borkait az ügyvéd barátja magánrepülőjével (+2 fotó)

A sánta kutya és a fideszes politikus esete.

A Borkai Zsoltról szivárogtató blog egy bejegyzésében azt írta: a fideszes polgármester a sok „szívességért” cserébe gyakorlatilag követelte az adriai utakat. Ekkor Rákosfalvy Zoltán ügyvéd-nagyvállalkozó biztosította a magángépet, ami a blog szerzője szerint egyik cége nevén van.

„Pérről szálltunk fel, velünk utazott a győri vendéglős, Szabó Ervin is. A lányokat én intéztem Pesten, Borkai három pr0stit rendelt, fejenként másfél millió forintba kerültek”

– folytatódott a bejegyzés.

Az Átlátszó.hu keddre kiderítette, hogy a HA-CIZ lajstromjelű repülőgépről van szó.

A légügyi hatóság nyilvántartása szerint a négyüléses, 2008-as évjáratú CESSNA repülő tulajdonosa az Immobilien Trade Center Kft., melynek székhelye Rákosfalvy Zoltán lakhelye. A cég elektronikus elérhetősége pedig az ügyvéd emailcíme, így a repülőgép egyértelműen hozzá köthető.

A Légügyi Hatóság adatbázisa szerint a cég tulajdonában lévő Cessna típusú, HA-CIZ lajstromjelű repülőgépet 2013-ban vették nyilvántartásba.

Azt, hogy a kisgép Borkaihoz köthető, két MTI-fotó is bizonyítja – vette észre az Index.

Az első 2014. július 3-án készült. Az MTI a kép alá azt írta:

Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Borkai Zsolt, Győr polgármestere kezet fognak, miután kiszálltak a polgármester által vezetett repülőgépből a Győrhöz közeli péri repülőtéren, 2014. július 3-án. A repülőteret mintegy 56 millió eurós beruházással tették alkalmassá Boeing-737 és Airbus 320 típusú gépek indítására és fogadására.

fotó: MTI

A fotón jobbról Thomas Faustmann, az Audi Hungária Motor Kft. ügyvezető igazgatója, balról, Knáb Erzsébet az Audi Hungária Motor Kft. HR-igazgatója is látható.

És egy másik kép, ezen Thomas Faustmann-nal, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójával mosolyognak az ominózus gép előtt:

A képek tanúsága szerint tehát helytállóak az Ördög Ügyvédje blogban írottak, legalábbis a repülőre vonatkozó információk.

Borkai Zsolt három nap hallgatás után tegnap egy rövid videomonológban szólalt meg: ebben elismerte, hogy részben valósak a kiszivárgott felvételek, de nem hajlandó visszalépni, sőt perrel fenyegetőzött.

További friss cikkeket a Borkai-ügyről a főoldalunkon találsz!

Valódi Hírek