Négy évvel fiatalabb Borkai Zsolt saját lányánál a jachtos „modell”

„Keresztény szabadság” a gyakorlatban.

Az elmúlt napok legpörgősebb témája, hogy a család szentségéről papoló győri fideszes polgármestert, Borkai Zsoltot egy luxusjachton videózták, „luxusmodellek” társaságában, félreérthetetlen helyzetben.

Azóta kiderült, hogy a lányok egyike három millió forintos uniós támogatást is kapott rendezvényszervezésre az államtól (>>részletek itt<<).

Az eset óta Borkai menekül a nyilvánosság elől, a kampányprogramjait lefújta, a Facebookján pedig a családjával takarózik: bármifajta érdemi magyarázat helyett egy Ákos-koncerten készült közös képet osztott meg.

Kitartunk. Jóban, rosszban. 💞

Közzétette: Borkai Zsolt – 2019. október 5., szombat

.

Ezen a feleségével és két gyerekével szerepel.

A lánya, Borkai Petra korábbi szépségkirálynő, adatlapja szerint 1992. augusztus 26-án született, tehát 27 éves.

A jachtos képeken és az EU-támogatásos videóban is szereplő ikerpár egyik tagja pedig a Facebook-adatlapja szerint 1996. augusztusában született, azaz 23 éves.

Vagyis pont 4 évvel fiatalabb Borkai lányánál.

balra: Borkai Zsolt a feleségével és a lányával / jobbra: a jachtos ikerpár egyik tagja

NYF-kommentár: Fidesz-szavazók! A vezetőitek uniós pénzből töcskölnek serdülőket, ti meg sorba álltok a fonnyadt krumpliért, hogy rájuk szavazhassatok! Nem szégyellitek magatokat?

FRISSÍTÉS:

Rendkívüli hír: Megszólalt Borkai Zsolt a yachtos buliról (+videó)

.

Valódi Hírek