Videó: Csutkára lerohasztotta az újbudai egészségügyet a krumpliosztó fideszes polgármester

Most egy megbecsült ellenzéki orvos venné a kezébe a kerületet.

Dr. László Imre, az ellenzék közös polgármester-jelöltje drámai videóban mutatta be, hogyan tette tönkre Újbuda egészségügyi rendszerét a hírhedt krumpliosztogató polgármester, Hoffmann Tamás.

Mint azt nemrég az RTL Klub Híradója bemutatta: egy egyszerű hasi ultrahangra is több hónapot kell várniuk a XI. kerület lakosainak.

Pedig nem elérhetetlen megoldás: első körben plusz 150 millió forintot kellene fordítani Újbuda egészségügyének rendbetételére, ami egyáltalán nem csillagászati össze a kerület költségvetéséhez képest.

A felelőtlen fideszes polgármester azonban inkább rendezvényekre, agymosásra, önmaga reklámozására fordítja ezt a pénzt.

Dr. László Imre elmondta: győzelme esetén azonnal megduplázza a kerületi szakrendelők támogatásának összegét, hogy csökkentse a várólisták számát, mert orvosként, volt kórházigazgatóként pontosan tudja, hogy a betegségek sem várnak.

Így tette tönkre Hoffmann Tamás a Fehérvári úti rendelőt!

Megpróbáltunk időpontot foglalni a Fehérvári úti rendelőben egy egyszerű vizsgálatra.Nézd meg a videót, és szembesülj a valósággal! Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson!Volt kórházigazgatóként fáj a szívem, hogy Hoffmann Tamásék koncerteket szerveznek, ahelyett, hogy 150 millió forintból rendbe tennénk az egészségügyet.Október 13-án szavazzanak rám, hogy Újbudának végre egy olyan polgármestere legyen, aki törődik az újbudaikkal!👨‍⚕️💚

Közzétette: Dr. László Imre – 2019. szeptember 23., hétfő

.

Valódi Hírek