Pofátlan választ kapott az ellenzéki képviselő arra, miért omlott össze a vasúti közlekedés

Úgysem találod ki, miért késnek a vonatok az államtitkár szerint.

Szinte naponta érkeznek a hírek a katasztrofálisan teljesítő MÁV-ról, a borzalmas elővárosi közlekedésről, az állandó késésekről.

A napokban egy közlekedésmérnök, Balogh Roland összeszámolta: egyetlen év alatt 2 napot, 8 órát és 56 percet, vagyis

összesen 7, nyolcórás munkanapot

rabolt el tőle a MÁV.

A DK-s Arató Gergely arról érdeklődött a Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM), hogy meddig él vissza a vasúttársaság az utasok türelmével, mikor lesz végre európai színvonalú a szolgáltatás.

Az ITM-től Schanda Tamás államtitkár válaszolt, aki a 2010 előtti (!!) kormányok munkájával indokolta a problémákat.

Azt írta: „az elmúlt évek elsődleges feladata az volt, hogy a 2010 előtti kormányok felelőtlen gazdálkodásának súlyos következményeit érdemben enyhítsük.”

Schanda emellett azt is írta, hogy jelentős beruházások is történtek, a késések csökkentését pedig leginkább a pályafejlesztések szolgálják, illetve megemlítette, hogy 2019-re Rákospalota-Újpest állomásnál, valamint a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közti szakaszon ütemezték be a sebességkorlátozások felszámolását.

(via)

Valódi Hírek