Ágyipoloska-invázió van a fideszesek által sztárolt Honvédkórházban

Na ez a pofára esés.

Németh Szilárdnak kétszer is eszébe jutott a napokban, hogy mennyire világszínvonalú a Honvédkórház, azt nem írta akkor, hogy vajon ágyi poloskával együtt, vagy anélkül értette. Mert most helyzet van, a kórház több osztálya – köztük az intenzív – orvosi szobáiban egy hónapja

ágyipoloska-hadak tartják frászban a dolgozókat.

A hvg.hu arról ír, hogy a 24 órás ügyeletet ellátó, sürgős és intenzív ellátásra szakosodott orvosok egy része például szerint kényszerből az intenzív osztály egy nem használt négyágyas kórtermébe, betegágyakra szorultak átmenetileg, mivel azoknak műanyagból vannak a matracaik, amikbe nem tudnak befészkelni a vérszívók.

Először egy szakorvosjelöltet intéztek el a vérszívók, amikor jelentette az esetet az osztályvezető főorvosnak, az csak annyit reagált, hogy

ne hisztériázzon!

Csak akkor vették komolyan a kialakult helyzetet, amikor már

a második orvost csipkedték össze a vérszívók.

Kidobták a matracot, de akkor már késő volt: két hét alatt a többi orvosiban is szétterjedtek a poloskák, és már a két emelettel feljebb levő orvosi szobákban is csípésekkel ébredtek a dolgozók.

Mára összesen kb 35 orvost és 40 asszisztenst érint a gond.

Az irtást és a fertőtlenítést elrendelték, de akadt már olyan orvos is aki hazavitte a rovart és már otthon okoz gondot.

A minisztérium szerint világszerte nagy probléma az ágyipoloska és valószínű, hogy egy beteg vitte be a kórházba. Bár van némi logikai bukfenc abban, hogy mit keresett volna az orvosi szobákban.

Valódi Hírek