Gyorshír: A Fidesz-közeli kommunista gittegylet is saját főpolgármester-jelöltet állít

Már csak ő hiányzott.

Thürmer Gyula pártelnök lesz a Munkáspárt főpolgármester-jelöltje – jelentette be egy bizonyos Karacs Magdi, a „párt” „alelnöke” hétfői sajtótájékoztatóján.

Thürmer Gyula a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Munkáspárt „segítő önkormányzatokat” szeretne létrehozni; annál is inkább, mert szerinte ilyen programot egyik főpolgármester-jelölt sem ajánl.

Tisztaságot, harmonikus közéletet és párbeszédet kínálnak a választóknak – közölte. Mindemellett megfizethető bérlakásokat, ellenőrzött közkiadásokat, „ügyeletes közillemhelyeket” és rendes utakat is – tette hozzá.

Thürmer az utóbbi időben azzal tűnt ki a politikai mezőnyből, hogy balszélről igyekszik besegíteni a Fidesznek

és agyondicsérni Orbánék politikáját

Vele már minimum ötre emelkedett a főpolgármester-jelöltek száma: az ellenzék közös jelöltje Karácsony Gergely, a Fideszé Tarlós István, mellette Puzsér Róbert kritikus, valamint a herevasalt celebbűnöző, Berki Krisztián is bejelentkezett.

(MTI/NYF)

Valódi Hírek