Inotai András: „Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan fejlődést biztosítani Magyarországnak”

A közgazdász szerint Magyarország Orbánékkal elvesztegetett egy évtizedet, nem élt a történelmi modernizációs esélyével.

A magyar gazdaságnak nem sikerült alkalmazkodnia a változó világhoz, és elszalasztotta a lehetőségeit – mondja a Népszavának adott interjújában Inotai András közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója.

Inotai elmondta: az autóeladások lassulnak, egyre több fiatal mond le az autóvásárlásról, ezért szerinte

súlyos hiba volt az ezredforduló után ennyire egyoldalúan az autógyártásra és annak beszállítói hálózatára építeni a magyar gazdaság növekedését.

Nincs másik innovatív és versenyképes, vagy azzá tehető ágazat Magyarországon, ezért nem jött létre több lábon álló termelési szerkezet, ami például az autóiparban felszabaduló képzett munkaerőt fel tudná szívni, vagy fékezni tudná a kivándorlást.

Inotai szerint

„az elmúlt évek durva gazdaság-, társadalom- és oktatáspolitikai hibái miatt”

a kis- és közepes vállalkozások sem alkalmasak a fölöslegessé váló munkavállalók alkalmazására, mert jó részük versenyképtelen, túlélésre játszik, vegetál.

Inotai András

„Alapvetően elhibázottnak tartom, hogy a gazdaságpolitika döntően a multikra és az ingatlanpiacra építi a növekedést, ami egyre kevésbé fenntartható. Ha kipukkad az ingatlanpiac, annak drámai következményei lesznek”

– jelentette ki a közgazdász, aki az új vállalkozói elitről is elmondta a véleményét, szerinte az ő létezésük is a fenntartható és versenyképes fejlődés gátja.

„A mesterségesen létrehozott új >>vállalkozói<< rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről.

Normális országokban – már csak a gazdaság önvédelmi képességének megőrzése miatt is – nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy, aki meghatározó tulajdonos egy bankban, a saját pénzintézetéből folyamatosan hitelezze saját, egyébként versenyképtelen cégeit, beruházásait. Ez az előszobája egy bankcsődnek.

Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fenntartható és versenyképességre épülő fejlődést biztosítani.”

– mondja Inotai, aki szerint Magyarország a történelmi távlatban is páratlan modernizációs esélyével az elmúlt évtizedben nem tudott élni. Ennek a hosszú távú következményei már most egyre világosabban kezdenek láthatóvá válni.

(via Népszava)

Valódi Hírek