Új ellenséget találtak Orbánék és már nekik is mentek

Fáj nekik, ha valaki a jogállamisághoz kötné az EU-s pénzek kifizetését.

A Fidesz nem tudja megemészteni, hogy az Európai Unió soros elnökségét betöltő finnek keményen fellépnének a jogállamiságot semmibe vevő tagországokkal szemben.

Az Európai Parlament plenáris ülésén Antti Rinne finn miniszterelnök azt találta mondani, hogy

„párbeszédet kell kezdenünk arról, hogyan teremthető szorosabb kapcsolat az uniós támogatások megkapása és a jogállamiság tiszteletben tartása között. Célunk, hogy olyan kiegyensúlyozott és hatékony mechanizmust állítsunk működésbe, amely

az uniós forrásokat a jogállamisághoz köti”.

Na ettől első körben az Origo, majd nem sokkal lemaradva Kovács Zoltán kapott hisztirohamot és azt kezdte el a blogján pedzegetni, hogy Finnországban nem is olyan jó élni, mint azt mondják. Ezt a nyilvánvaló baromságot azzal fejelte meg, hogy

Finnország nem éppen a „jogállamiság bajnoka”.

Azt hozta fel mindezt alátámasztandó, hogy „a finn médiapluralizmus komoly veszélyben van, mert a Sanoma termékei a médiapiac 97 százalékát lefedik.” Nincs is alkotmánybíróságuk és nincs független igazságszolgáltatása, mert az igazságügyi miniszter javaslatára az elnök nevezi ki a bírókat.

Azt persze elfelejtette elmondani, hogy más rendszerben élnek, így almát hasonlított a körtéhez, ráadásul az összes létező listán, ami a szabadságot, vagy a jogállamiságot veszi alapul,

az élmezőnyben találjuk Finnországot.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek