Gyorshír: Megszavazták Ursula von der Leyent az Európai Bizottság vezetőjének

A populisták most lesznek a pácban.

Kedden este megválasztotta Ursula von der Leyent az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjára az Európai Parlament – jelentette be David-Maria Sassoli, az Európai Parlament elnöke.

A 733 képviselőből

383 igennel voksolt,

327 ellenszavazat volt,

22-en tartózkodtak,

és egy szavazat volt érvénytelen.

Az Európai Bizottság elnökségére jelölt Ursula von der Leyennek a szavazáskor hivatalban lévő képviselők többségének – 50 százalék plusz egy fő – szavazatára volt szüksége a megválasztáshoz.

Ma délelőtt Ursula von der Leyen beszédet mondott az Európai Parlament előtt, ahol kijelentette:

„Nem kötünk kompromisszumokat, ha a jog uralmának fenntartásáról van szó”

– és megerősítette, hogy támogatni fog egy olyan mechanizmust, amely az Európai Unióban ügyelni fog a jogállam állapotára. Hozzátette:

„az Európai Bizottság mindig az uniós szerződések független őre marad”

– amiből nem nehéz kihallani, hogy az Orbán- és Salvini-féle populistáknak üzent.

„Bárki, aki megpróbálja aláásni vagy gyengíteni Európa értékeit, elszánt ellenfélre akad bennem”

– mondta.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa beszédet mond az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Arra is kitért a leendő elnök, hogy az Európai Uniónak egységesen kell fellépnie a külpolitikában. Ehhez pedig az kell, hogy megszüntessék a tagállami vétó lehetőségét a külpolitikai döntésekben.

Mit kell tudni az új bizottsági elnökről?

Ursula von der Leyen 61 éves, Brüsszelben született. A férje Heiko von der Leyen orvosprofesszor, 1986-ban házasodtak össze, hét gyermekük van: a legidősebb 32 éves, a legfiatalabb húsz.

Eredeti végzettsége szerint orvos, a diplomája megszerzése után a hannoveri nőgyógyászati klinikán végzett gyakorlatot, majd az orvosi egyetem járványügyi és népegészégügyi kutatóközpontjában dolgozott.

Tizenöt éve folyamatosan vezető tisztséget tölt be Angela Merkel kormányaiban: 2005-től 2009-ig családügyi miniszter, 2009 és 2013 között munkaügyi és szociális ügyekért felelős miniszter volt.

Progresszív döntéseivel megnyitotta a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a baloldali szavazók felé is: támogatta a bölcsődei-óvodai férőhelyek növelését, hogy a cégek irányító testületeiben női kvótát vezessenek be, megvédte a melegházasság intézményét és az országos minimálbért.

2013 decembere óta védelmi miniszter, ő volt az első nő, aki betöltötte ezt a posztot.

Frissítés: A legnagyobb magyar ellenzéki párt üdvözölte Von der Leyen megválasztását.

“Ursula von der Leyen programja szinte egészében azonos a DK választási programjával”

.

Valódi Hírek