Gyurcsány Ferenc: Vége a vitáknak, a győztest mindenkinek támogatnia kell!

A DK elnöke megdicsérte Karácsonyt, még jobban Kerpel-Froniust, és jelezte: bárki nyer is, ma estétől az ellenzéknek ő lesz a jelöltje.

Szerdán délben véget ért a főpolgármesteri előválasztás: a budapesti lakosok egy hétig szavazhattak arról, hogy kit szeretnének Tarlós István ellenzéki kihívójaként látni az októberi önkormányzati választásokon.

A DK elnöke közösségi oldalán 9 pontban összegezte az előválasztás tanulságait. Gyurcsány Ferenc azt írja:

” 1. A budapestiek fantasztikusak voltak. Megéltem velük hatalmas nyári esőt és tikkasztó hőséget, de csak jöttek. Nem tudom, végül hányan mentek el pontosan, de nagyjából hatvanötezren. Hozzávetőleg minden negyedik ember, aki öt évvel ezelőtt az ellenzéki főpolgármester-jelöltre szavazott. Valami nagy dolog történt Budapesten. Köszönjük.

2. Jártuk a tereket, utcákat. Iszonyatos melegben, esőben vagy napban álltak a civil aktivisták, a jelölő pártok emberei egész nap, sok-sok órán keresztül. Én nem bírtam volna. Kitűnő emberek. Nagyon köszönjük.

3. Új politikai közösség jött létre Budapesten. A szabadságvágyó, európai és hazafias, szabadelvű és baloldalra nyitott modern polgárság világa. Olyan közösség, amely sok év ellenzékiség után megérett Budapest vezetésére.

4. Mindezt a valóságos verseny hozta létre. Karácsony Gergely biztosnak és lefutottnak tűnő egyszemélyes szereplése helyett valóságos küzdelmet láttunk. És ez teremtette meg ezt az új helyzetet. Budapest jövője, az Orbán-Tarlós utáni világ volt három hétig a legfontosabb ügye Magyarországnak.

5. Karácsony Gergely megmutatta, hogy tud küzdeni. Jól állt neki, engem is meglepett teljesítménye, semmi oka szégyenkezni. Kálmán Olga újságíróból pár hét alatt politikus lett, kiderült, hogy nemcsak népszerű kérdező, hanem felelős cselekvő is tud lenni. Kerpel-Fronius Gábor ismeretlenként is végtelenül szimpatikusan lépett a politika világába, most megismert személyisége és felkészültsége egyaránt feljogosítja, hogy politikai vezető legyen.

6. A kampányban sokszor vannak szerencsétlen, vagy egészen rossz mondatok, vitatható tettek. Mostantól nem fontosak. Felejtsük el! Mire mennénk további vitákkal? Aki meg nem tud felejteni, az temesse el magában, mostantól abban segítsen, hogy októberben győzzünk.

7. Nem tudom, ki győz. De a választás végeredményét mi elfogadjuk. A győztest mindenkinek támogatni kell. Mi támogatni fogjuk. A kampánynak vége, amit akartunk, elértük: az ellenzéknek ma estétől egyetlen közös főpolgármester-jelöltje lesz. És az a dolgunk, hogy valamennyien őt támogassuk. Mi ezt fogjuk tenni.

8. Hittünk abban, hogy a polgári, európai szabad Budapest érdekeit Kálmán Olga képviselné a legjobban. És a haza, Budapest érdeke a legfontosabb, ezért ha kell, változtatunk korábbi véleményünkön. Mondom másként: a megállapodás szent, a vélemény szabad. Megállapodást betartottunk és a jövőben is be fogjuk tartani. Most is Kálmán Olga támogatása mellett döntenék, ha azt gondolom, ez hazám érdeke. A budapestiek most viszont pontot tettek e dilemma végére, eldöntötték, hogy ki legyen Tarlós István kihívója. És eszünk ágában se lesz megkérdőjelezni a budapestiek döntését.

9. Elképesztő dolgot tettek a budapestiek. Törökországra utalva írom: utat nyitottak az isztambuli gyorsvonatnak, ahogy mondani szokták. Aki megnyeri a fővárost, az később megnyerheti az országot. Mert a végső cél, hogy Magyarország újra szabad, demokratikus, európai ország legyen. Minden magyar hazája. Ehhez léptünk közelebb ezzel az előválasztással.”


.

Valódi Hírek