A CEU rektora keményen nekiment Orbánnak

Szerinte Magyarország már egy pártállam.

Osztrák lapnak adott interjút a Bécsbe költöző CEU rektora, Michael Ignatieff. Elmondta, hogy a magyar kormány támadásai miatt attól tartottak, hogy kevesebben választják őket, de több jelentkezőjük lett, mint előtte, ugyanis az egyetem csak még ismertebb lett, és sokan azonosulnak az intézmény missziójával.

Arról is beszélt Ignatieff, hogy így sem volt egyszerű a helyzet, mert az elmúlt három évben minden nap támadások érték az egyetemet.

Orbánról is beszélt a rektor, azt mondta, szüksége van egy ellenségre, hogy mobilizálja a támogatóit.

„Ő uralta a magyar politikai színteret, és akart egy ellenséget, amely elég nagynak és veszélyesnek tűnik, hogy harcolhasson ellene. Ha Soros György nem létezne, Orbán Viktor kitalálta volna. A végeredmény viszont egyenesen groteszk. Már majdnem ott tartunk, hogy ha

Budapesten esik, akkor is Soros Györgyöt hibáztatják.”

Arra is kitért, hogy a CEU története csak egy része annak, ami Magyarországon történik, mert Orbán amióta hatalomra került, megváltoztatta az alkotmányt, csökkentette a bíróságok autonómiáját, majd a tudományos intézmények ellen fordult.

Szerinte most egy ideológiai konszolidációt látunk.

„Magyarország egy pártállam, amely a keresztény kultúra ideológiáját írja elő,

amelyet a társadalom minden intézményén keresztül terjeszteni kell. A kérdés az, hogy ez működik-e. Remélem, nem” – mondta.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek