Kifakadás: Puzsér szerint az összes többi jelölt tőle lopta a programját

Igaz, hogy ő csak ma mutatta be a sajátját.

Programbemutatót tartott szombaton Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, aki eredetileg az LMP és a Jobbik támogatásával akart indulni a választáson, de miután mindkét jobboldali párt lényegében megsemmisült a májusi EP-választásokon, kölcsönös üzengetésbe kezdtek Puzsérral, majd kihátráltak egymás mögül.

A szombati programbemutatón Puzsér azt állította: az anyagon 70 szakértő dolgozott 9 hónapig.

Azt is mondta, hogy a teljes ellenzéknek adtak ezzel irányt és koncepciót, sőt, Tarlós István főpolgármesternek is, ugyanis Puzsér szerint az elképzeléseik „búvópatakként bukkantak fel” az ellenzéki koncepciókban és Tarlós elképzeléseiben is.

Puzsér azt mondta, ők váltak „Budapest jövőjévé, és ezt úgy sikerült elérni, hogy kulturális fenyegetést jelentettek az elitre, és ezzel átütötték a közöny falát, az új várospolitikai trendek normává váltak.”

Azt is elmondta, hogy „politikai centrumot” akart építeni az LMP-ből és a Jobbikból, de az EP-választás eredménye végül szilánkosra törte ezt az ambícióját, az „a magzati státuszban abortálódott”.

„Pártokkal nem sikerült, megpróbálom hát pártok nélkül” – foglalta össze, hozzátéve: elvesztette ezt a csatát, de a meggyőződését nem adja fel.

Azt is kudarcként könyvelte el, hogy hiába van sok aktivistája a programjának, nem tudnak minden kerületben jelöltet állítani.

Hozzátette, Tarlós István még a tisztességes politikusok közé tartozik, mert nem tapad a kezéhez lopott pénz, de a korrupciólelkű rendszer cinkosa ő is.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek