Most érkezett: Megbukott a szlovák himnusztörvény

Győzelem.

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvénynek a módosítását, így a jogszabályból kikerült az idegen országok himnuszának éneklését korlátozó rész.

A „himnusztörvényként” ismertté vált jogszabály módosítását nagy többséggel,

107 igen szavazattal 11 nem ellenében hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás.

A módosítással a jogszabályból kikerült az a rész, amely nyilvános rendezvényeken csak úgy lehetett volna előadni a külföldi országok himnuszát, ha az érintett országnak hivatalos küldöttsége is jelen van.

A jogszabályba belekerült egy olyan mondat is, amely leszögezi: a jogszabály nem korlátozza a természetes és jogi személyeknek azt a jogát, hogy előadják (játsszák vagy énekeljék) más ország himnuszát. A gyorsított eljárásban elfogadott módosítást a Most-Híd vegyes párt képviselői terjesztették be.

A sokat bírált eredeti jogszabályt több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a törvényt előterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) erre vonatkozó kérése alapján

áprilisban megvétózta Andrej Kiska szlovák államfő.

Mivel a törvénymódosítást – melynek csak néhányszavas része rendelkezik a himnuszról – mint egészet vétózta meg a megbízatási ideje végéhez közeledő és saját párt alapítását bejelentő Kiska, azt a törvényhozásnak csak teljes egészében elvetni vagy

teljes egészében jóváhagyni volt lehetősége.

Így a szlovák parlamentben múlt hét pénteken, az államfő vétóját áttörve, ismét jóváhagyták a vitatott törvényt, majd gyorsított eljárásban kezdtek tárgyalni a most elfogadott módosításról.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek