Friss: Elmeszelte a választási bizottság a Fideszt

Feljelentették őket.

Törvényt sértett a Fidesz-KDNP azzal, hogy május 7-én a Csongrád Megyei Kormányhivatalban tartott kampányrendezvényt Szijjártó Péter részvételével – állapította meg a Csongrád Megyei Területi Választási Bizottság.

Még múlt hét kedden szervezett a Szegedma Klub beszélgetést, ahol megjelent Szijjártó Péter is, aki elmondta az egybegyűlteknek, mi az EP-választás tétje. A probléma a helyszínnel volt, a választási törvény ugyanis kimondja, állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületben választási kampánytevékenységet folytatni,

választási gyűlést tartani tilos.

Az eset után Mihálik Edvin, a Momentum szegedi elnöke jelentette be, hogy feljelentést tesznek az eset miatt.

A választási bizottság szerint a jogszabály minden olyan tevékenységet kampánytevékenységnek nyilvánít, ami alkalmas a választói akarat befolyásolására, ennek pedig megfelelt a Fidesz-KDNP rendezvénye.

Büntetést viszont nem szabtak ki a pártszövetségre, mert hasonló jogsértést

még nem állapítottak meg velük szemben.

(via: 24.hu)

Valódi Hírek