Most érkezett: Feljelentik Szijjártóékat (+videó)

Eléggé nyilvánvalónak tűnik a jogtiprás.

A Szegedma Klub hívta vendégségbe Szijjártó Pétert Szegedre, hogy megmondja, szerinte mi az EP-választás tétje. A kedd esti rendezvénnyel egy probléma akadt: a kormányhivatalban tartották.

Mihálik Edvin, a Momentum szegedi elnöke az épület előtt jelentette be, a választási törvényt sérti meg azzal Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy a hivatalban választási gyűlést tart.

A jogszabályok szerint állami és önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületben nem lehet választási gyűlést tartani, ezért a

Momentum feljelentést tesz az eset miatt.

A gyűlést eredetileg fél hétre hirdették meg, a miniszter nem sokkal fél nyolc előtt érkezett meg.

Az előadásra felvonultak a környék kormánypárti vezetői: Bartók Csaba, Halkó Pál, Tápai Péter, Pál József, ott volt Kakas Béla megyei közgyűlési elnök, de elment meghallgatni az előadást Bohács Zsolt, Kalmár Ferenc, B. Nagy László, Nagy Attila, Üllés polgármestere, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Rovó László és kancellárja, Fendler Judit is.

Mindeközben a Fidelitas a bejárat előtt pultozott és

gyűjtötte az aláírásokat.

(via Szeged.hu)

Valódi Hírek