Kovács Zoltán pont Orbán amerikai látogatása előtt szállt bele durván négy szenátorba

Lomnici meg még rátett egy lapáttal.

Kovács Zoltán szerint teljesen nyilvánvaló, hogy Soros György áll az Orbán látogatása előtt a magyar demokrácia állapotáért aggódó amerikai szenátorok mögött – mondta az RTL-nek a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Csak hogy teljes legyen az agybaj, kiderült, nem egy párthoz tartoznak az aggódó amerikai politikusok,

két demokrata és két republikánus szenátor emelte fel a hangját.

A szenátorok azért írtak levelet írtak Trumpnak, hogy tegye szóvá Orbánnaka magyarországi demokrácia egyre romló helyzetét” és annak az amerikai érdekekre kifejtett hatását Közép-Európában.

Erre reagált parádés módon Kovács, elmondta,

teljesen nyilvánvaló, hogy olyan amerikai képviselők véleményéről van szó, akik kampányát valamilyen formában Soros György, illetve szervezetei finanszírozták.

„Én attól tartok, hogy itt egyértelműen egy bevándorláspárti megnyilatkozásról van szó”

– válaszolta Kovács a kérdésre, hogy talán Soros szervezeteitől függetlenül gondolkodnak így Magyarországról a szenátorok.

Hasonló érvelést mutatott be Lomnici Zoltán is, ő az mondta a két demokratáról, hogy Soroshoz köthető szervezetektől kaptak kampánytámogatást.

Az szerencsére nem zavarta, hogy republikánusok is tiltakoztak, az meg pláne, hogy

pont az ő szervezeteikre hivatkoztak a politikusok.

Valódi Hírek