Röhej: Novák Katalin Chiléig szaladt, hogy a magyar ellenzék összefogása miatt sírjon egyet

Alaposan kibeszélték a dél-amerikai nők helyzetét.

A Fideszt egyik legsikeresebb tagpártjának tartja a középjobb és jobboldali pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió (angol rövidítéssel IDU) egymást követő három kétharmados választási győzelméért – mondta vasárnap Novák Katalin Chiléből telefonon az MTI-nek az IDU kétnapos kongresszusát követően.

Novák Katalin a felszólalásában kitért arra, hogy Magyarországon – szavai szerint – létrejött egy olyan ellenzéki szövetség, amelyben

összeállt a szélsőjobb és a baloldal,

és ez olyan jelenség, amelyet mindenki aggodalommal figyel, hiszen – mint mondta – „nyíltan antiszemita politikai erők már a baloldallal szövetkeznek csak hogy hatalomhoz tudjanak jutni„.

Az államtitkár elmondta még, hogy egy panelbeszélgetésen

megvitatták a chilei nők helyzetét,

esélyegyenlőtlenségi problémáit, és megtudta, hogy a chilei kormány épp mostanában kezd a családpolitikával intenzívebben foglalkozni. Novák Katalin ismertette a magyar intézkedéseket, melyek célja, hogy harmónia szülessen hivatás és családanyaság között.

Novák egyébként eléggé komoly dél-amerikai turnét nyom, egy hete még Kolumbiában haknizott Orbán terveivel.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek