Alaposan leszedte a keresztvizet Orbánról a francia sztárfilozófus

A politika Anakin Skywalkere.

Budapesten tartott előadást a francia sztárfilozófus, Bernard-Henri Lévy szerda este a Belvárosi Színház halljában – számolt be a hvg.hu.

Lévy pár nappal ezelőtt leült kávézni a magyar miniszterelnökkel, ami után arról számolt be, hogy a fiatal Orbán Viktor halott. Azóta se lett jobb a véleménye róla, de mielőtt rátért volna,

még kiosztott pár fülest, a kormányfő haverjainak.

A filozófus szerint Európa veszélyben van a populistáktól, mint mondta, Spanyolországban előretörőben a jobboldali-rasszista Vox párt (mellette ott a populista Podemos), Olaszországban Salvini populizmusa jutott hatalomra, Franciaország egyszerre nyögi a sárgamellényeseket és Macront, Görögországról sok minden eszébe jut az embernek, de az a legkevésbé, hogy a demokrácia bölcsője, a britek a Brexittel és önmagukkal küzdenek, Magyarországon pedig Orbán építi önkényuralmát – sorolta a filozófus. Viszont:

Orbán Viktor a legfelháborítóbb gazember.

Lévy ezzel arra utalt, hogy harminc évvel ezelőtt már találkoztak ők ketten, a magyar miniszterelnök akkor még a liberalizmus élharcosaként küzdött az elnyomó szovjet birodalom ellen és a magyar szabadság mellett, de mostanra a politika Anakin Skywalkereként átállt a sötét oldalra és Putyinnal parolázik, zsarnoksággá zülleszti azt, amit illiberális demokráciának nevez,

de semmi köze a demokráciához.

Mészáros Lőrincet

Caligula lovaként emlegette,

azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon ő lett a leggazdagabb ember.

A filozófus szerint ez a kontinens nem Orbán, Le Pen, Salvini és Kaczynski Európája, hanem Göncz, Havel, Walesa, de sokkal inkább Kant, Kertész, Mozart, Picasso és Dante Európája.

Megoldási javaslata pedig az, hogy adjunk arcot Európának, a mai, megfoghatatlan és elérhetetlen közösségből legyen valóságos Európai Unió, Európai Egyesült Államok.