Puskás csapatát is megzabálta a Fidesz

Lassan már csak ilyen focicsapatok maradnak.

George F. Hemingway tulajdonos eladta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát a Metalcom csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek.

Az MTI közlése alapján egy sima adásvétel zajlott le:

Az új tulajdonos és a futballklub hétfő reggeli közleménye szerint a befektetőcég a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét vásárolta meg a Quinex America LLC-től, a The Hemingway Group leányvállalatától. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra.

Hemingway korábban a magyar sajtóban többször úgy nyilatkozott, hogy

tízmillió euróért hajlandó lenne megválni a klubtól.

George F. Hemingway

„Egyértelmű célunk, hogy a Magyar Futball Akadémia korszerűen felszerelt utánpótlásközpontjában még több fiatal magyar játékos tehetsége bontakozhasson ki, akik később a felnőtt csapatba felkerülve, nemzetközi szintű játékosokká váljanak. Ez a Honvéd és ez a magyar labdarúgás érdeke egyaránt”

– hangsúlyozta Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel, a metALCOM Zrt. – az 1999-ben Szentesen alapított, a hazai távközlési kivitelezési piacon tevékenykedő cég – meghatározó tulajdonosai.

Az már a 444.hu cikkéből derült ki, hogy a vásárló cégcsoport tulajdonosa az 51 éves szentesi Bozó Zoltán fideszes politikus, aki

2014-ben még a párt szentesi polgármesterjelöltje volt.

A cég arról lett országosan ismert, hogy ők üzemeltetik a déli határon épített kerítést, amiért öt év alatt 6,5 milliárd forintot közpénzt kapnak, de szintén a Metalcom csoport építette ki a jelzőrendszerrel ellátott „okoskerítést” is, sajtóértesülések szerint 18 milliárdért.

Valódi Hírek