Élő adásban kért bocsánatot a Momentum politikusa, amiért 2018-ban nem léptek vissza elég körzetben

Soproni Tamás elmondta: 2018-ban megváltozott a Momentum szövetségi politikája, nem kívánják az LMP eszetlen különcködését folytatni.

Soproni Tamás, a Momentum korábbi alelnöke, az ellenzék közös VI. kerületi polgármester-jelöltje volt az ATV Egyenes beszédének vendége hétfőn este.

Rónai Egon utalt az ellenzéki pártok szombati bejelentésére, amelyen megnevezték a 23 kerületben indítandó közös jelöltjeiket.

A műsorvezető szerint „sokakat meglepett”, hogy a Momentum a maga politikusaival megjelent ebben az együttműködésben.

(Mint ismert: Puzsér Róbert és más, LMP-közeli wannabe megmondóemberek most árulással vádolják a Momentumot, amiért az részt vesz egy olyan együttműködésben, amiből az LMP kizárólag azért maradt ki, mert Ungárék kevesellték a nekik felajánlott 3 kerületi polgármesteri helyet – a szerk.)

Soproni válaszában elmondta:

2018-ban megváltozott a Momentum szövetségi politikája,

addig viszont sokan követtek el hibákat, nem csak ők.

„Az MSZP sokszor lekezelően bánt a kisebb pártokkal, az LMP folytatta a teljesen eszetlen különálló politikáját, a Momentum is arrogáns volt nagyon sokszor, és megmondom őszintén:

nem léptünk vissza elég helyen ahhoz, hogy megakadályozzuk a Fidesz kétharmadát. Itt is szeretnék bocsánatot kérni minden választópolgártól, akinek így csalódást okoztunk”

– fogalmazott a Momentum politikusa.

Hozzátette: „De ha kap az ember egy pofont, akkor két dolgot tehet: mehet a másikba, vagy változtat. Mi ezt mértük fel, ezért döntöttünk úgy, hogy együtt fogunk működni.”

A videó >>ITT NÉZHETŐ MEG<<, 4:14-től kezdődik az említett rész.

 

Valódi Hírek