Botrány: Feldobta a fideszes szennylap újságírója az informátorát Polt Péternek

Kiadta a nevét és még a bizalmas üzeneteit is.

Kiadta az ügyészségnek a neki súgó MSZP-s informátort a PestiSrácok újságírója, hátha így eredményesebb lesz a nyomozás – írja a hvg.hu.

A Czeglédy-ügyet a kormányközeli portálnál Füssy Angéla vitte leginkább, a lap újságírója, azonban a hvg.hu birtokába került dokumentumok szerint aktívan beavatkozott a Czeglédy Csaba ellen zajló büntetőügybe, amikor az ügyészség előtt felfedte és kiadta saját szocialista belső informátorát, aki kifejezetten névtelenséget kérve szállította neki az információkat.

Füssy nemhogy csak infókat szállított, hanem levélben tanácsokat is adott Polt Péternek és a

nyomozás irányítóinak próbálta jobban beajánlani az informátorát.

Nem ez volt az első eset, hogy tevékenyen beleszállt volna az ügye, az adóhatóságnak is bejelentést tett. A Poltnak írt levélben külön sérelmezte, hogy a NAV a nyomozása során szinte teljesen kizárta a vizsgálatból a politikai szálat, pedig

szerinte ez „a lelke, mozgatója és a célja a bűnszervezetnek”.

Azt is megírta Poltnak, hogy egy közös ismerős révén kapcsolatba került az ügy egyik kiemelt gyanúsítottjával, K. Norberttel, akit ő „erősített, erősít a mai napig abban, hogy a hatóságokkal együttműködjön”.

Ami végképp kiveri a biztosítékot: A beadványból az is kiderült, hogy

a Pesti Srácok munkatársa egyszerűen feldobta a hatóságnak az egyik informátorát.

A szocialista forrás kifejezetten kérte, hogy az által küldött információkat diszkréten használja, Füssy az informátor nevével együtt továbbította a hatóságoknak. Ha ez nem lenne elég, még a nevét is kiadta és becsatolta a bizalmasan kapott üzeneteket és emaileket is.

Valódi Hírek