Több ezer köztisztviselő sztrájkol, belengették, hogy keményebben is fel fognak lépni

A tanárok sztrájkját letiltották fentről.

Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban – közölte az érdekképviselet elnöke, a XV. kerületi önkormányzatnál elindítva a munkabeszüntetést.

A Mérce tudósítása szerint, Boros Péterné, az MKKSZ elnöke felszólította a kormányt az ágazatban dolgozók bérhelyzetének rendezésére. Azt is közölte, május elsején nem ünnepelni fognak, mert nem az ünnep ideje van akkor, ha valaki haragos.

Márpedig sokan dühösek most a munkavállalók között.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fogniuk a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, „leszalámizzák” a munkavállalókat

A pedagógus sztrájkja

Mindeközben ellehetetlenítette a pedagógusok sztrájkját a kormány, a tankerületekkel karöltve. Este még úgy tűnt, hogy 4 tankerületben lehet jogszerűen sztrájkolni csütörtökön 8-tól 10-ig, az erről szóló, már aláírt megállapodásokat ma reggelre az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az érintett tankerületek megtámadták.

Szűcs Tamást, a PDSZ elnöke azt mondta a Mércének, a négy tankerületben összehangoltan, reggelre minden munkáltató közölte az utasítást, hogy a sztrájk jogszerűtlen, ezért nem lehet megtartani. Szerinte súlyosan megsértik a sztrájktörvényt a munkáltatók ezzel a lépéssel és a bírósághoz fognak fordulni.

Valódi Hírek