A lengyel ellenzék megtette azt, ami a magyar nem mert – részletek

Ott lesz összefogás.

Ellenzéki koalíció alakult a májusi európai parlamenti választásokra Lengyelországban. Az erről szóló nyilatkozatot vasárnap írta alá öt lengyel ellenzéki párt, köztük a fő ellenzéki erőt adó Polgári Platform (PO).

A Európai Koalíció (KE) nevű szövetség létrehozására február elején szólított fel egy felhívásban a PO-hoz, valamint a jelenleg parlamenten kívüli baloldalhoz tartozó volt lengyel kormányfőkből és külügyminiszterekből álló csoport.

A KE-hez való csatlakozásról az utóbbi napokban a PO mellett a Lengyel Parasztpárt (PSL) döntött, valamint a PO-val a tavalyi év végén átmenetileg konfliktusba került Modern (Nowoczesna) is. A parlamenten kívüli tömörülések közül a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD), valamint a Zöldek járultak hozzá a szövetséghez.

Grzegorz Schetyna

A koalíciós nyilatkozat aláírását kísérő sajtókonferencián a PO elnöke, Grzegorz Schetyna elmondta: a KE-t azért hozták létre, hogy

„megvédjék Lengyelországot az Európa-ellenes erőktől”,

azoktól, „akik gyengítik, rontják az ország pozícióját az Európai Unióban”.

Schetyna jelezte, hogy az EP-választásra közös jelöltlistát összeállító KE az őszi lengyel parlamenti választást, valamint a jövő évi elnökválasztást megelőző kampányban is szövetségként lép majd fel, és nyitott „más partnerekre, más közegekre is„.

A felmérésekben hosszabb ideje a megválasztási küszöbön alul maradó Modern elnöke, Katarzyna Lubnauer felszólalásában úgy látta: a KE esélyt jelent arra, hogy véget érhet a Jog és Igazságosság (PiS) „őrült kormányzása”. (MTI)

Valódi Hírek