Gyurcsány Ferenc: Orbánnak először A MÁR MEGSZÜLETETT, és nélkülöző gyermekeket kellene támogatnia

A DK elnöke volt az Inforádió Aréna című műsorának vendége.

Gyurcsány Ferencet kérdezték a májusi EP-választásról, amelyről elmondta:

úgy látja, eldőlt, hogy nem lesz közös lista,

mivel a Jobbiktól a Momentumig mindenki világossá tette, hogy nem óhajtja azt. Hozzátette: a Medián Intézet kutatása szerint nem is járnának jól vele az ellenzéki pártok.

(Tudni kell, hogy szemben a parlamenti és önkormányzati választásokkal, az európai voksolás tisztán listás és arányos rendszerű, tehát minden párt a szavazatok arányában részesül a mandátumokból, így nincs összefogási kényszer – a szerk.)

A DK elnöke hozzátette: pártja nem ugyanazt a politikát képviseli az Európai Uniót illetően, mint például a Jobbik.

Ugyanakkor lehet közösen mozgósítani a részvételre, és kívánatos egyeztetni arról, hogy minden választási bizottságában legyen ellenzéki delegált.

Gyurcsány elmondta: hamarosan bejelentik a DK európai listáját, amelyen olyan emberek szerepelnek majd, akik, ha mandátumot szereznek, ki is fognak menni Brüsszelbe.

A DK elnöke kijelentette: 2018 végén megrepedt Orbán „centrális erőtér” logikája, és olyan jellegű együttműködés jött létre az ellenzéki pártok között, amire korábban nem volt példa.

Két hete kiadott, 30 oldalas dolgozatáról szólva elmondta: egy szellemi hozzájárulásnak szánta ahhoz, hogy egy erős, közös ellenzék álljon szemben Orbánnal. Hozzátette:

„Ha ez a választási rendszer marad, akkor el fogunk jutni odáig, hogy egy szorosabb, intézményesült együttműködés legyen az ellenzék között. (Beleértve a Jobbikot – a szerk.) Ősszel jó néhány nagyvárosban ez már látható lesz.

Hogy ez 2022-ig elvezet-e egy egységes ellenzéki szövetség megalakításáig, azt nem tudom. De most először azt mondom, hogy ez is benne van a pakliban.”

A Jobbikról szólva a elmondta: a párt Vona Gábor vezetése alatt elindult egy mérsékelt irányvonal felé, ez a folyamat még nem fejeződött be. De

„Amikor mi egy színpadon vagyunk a Jobbikkal, soha egyetlen vállalhatatlan mondat nem hangzik el”

– fogalmazott. Hozzátette: érti a Fidesz szándékát, hogy „megpróbálni homokot szórni a fogaskerekek közé”, nehezíteni az ellenzéki pártok együttműködését. A Jobbik és a baloldal viszonyát képletesen úgy írta le:

„Ha ön utálja a tökfőzeléket és én is utálom, még nem biztos, hogy barátok vagyunk”

Orbán szülesztő programjáról (amely a jövőbeni gyerekeknek ígér támogatást) szólva elmondta:

„Én nagyon nem szeretem ezt az intézkedés-csomagot. Azért nem, mert ebben az országban több százezres számban vannak MÁR MEGSZÜLETETT gyermekek iszonyatos körülmények között, akikről nem vesz tudomást a miniszterelnök.

Ebben az országban ezrével lakoltatnak ki kisgyerekes családokat, és a Fidesz nem volt hajlandó megtárgyalni azt a kezdeményezést, hogy valamit csináljunk már velük, nem lehet kirakni őket.

Vannak megszületett gyerekek, akik éhesen fekszenek le. Róluk nem mond egy mondatot sem. Én meg azt mondom, hogy

először a már megszületett életekről kell sokkal jobban gondoskodni.”

– zárta az interjút a Demokratikus Koalíció elnöke.

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek