Polt Péterék is megmagyarázták, miért nem baj, ha biztonsági őrök rángatják az ellenzéki képviselőket

Nincs itt semmi látnivaló.

A Legfőbb Ügyészség elutasította az ellenzéki képviselők panaszait, amit azért tettek, mert a Központi Nyomozó Főügyészség nem fogadta be a feljelentésüket az MTVA székházban történtek miatt – írja az Index.

Mint ismert: december 16-án ellenzéki képviselők mentek a közmédia Kunigunda utcai székházába, ahol be akarták olvastatni az ötpontos követelésüket. Szél Bernadettet és Hadházy Ákost végül kidobták az épületből, míg a DK-s Varju Lászlót húzták-vonták és leteperték.

A Legfőbb Ügyészség most az alábbiak miatt utasította vissza a jogorvoslati kérelmüket:

  • az MTVA székházban tartózkodó országgyűlési képviselők a köztévé műsorában a saját és a velük a helyszínre együtt érkező tüntetők politikai követeléseit akarták beolvasni vagy beolvastatni. Ennek érdekében jogalap nélkül be akartak jutni a szerkesztőségekbe, a stúdiókba és az azokhoz tartozó vezérlőkbe. A képviselők szándéka tehát nem a felvilágosítás kérésre irányult, nem jogszerűen jártak el, akciójuk politikai jellegű volt, így őket a fokozott büntetőjogi védelem nem illette meg.
  • A Fegyveres Biztonsági Őrség a rájuk vonatkozó jogszabály alapján törvényesen és megalapozottan lépett fel, az arányosság követelményét betartották, a képviselőkkel szemben alkalmazott testi erővel történő kényszerítés jogszerű és biztonsági szempontból szükségszerű volt.
  • A képviselők állításával szemben, nem tekinthető jogtalannak, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az MTVA székházába nem mentek be. Az országgyűlési képviselők jogszerűtlenül, képviselői jogosultságukkal visszaélve jártak el, ebből következően a fegyveres biztonsági őrség velük szemben jogszerűen intézkedett. Ezért a rendőri intézkedésre alapot adó, országgyűlési képviselők sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
  • A Büntető Törvénykönyv szerint közérdekű üzemnek tekinthető az elektronikus hírközlő hálózat. Mindezek működésének jelentős megzavarása bűncselekmény.

Az ellenzéki képviselők már korábban elmondták, hogy szerintük nem is volt semmiféle nyomozás:

Hadházy: megharapott biztonsági MTVA-s őrről és önként távozó Szél Bernadettről láttak vallomást (+videó)

Állítólag valaki megharapta az egyik biztonsági őrt. Az ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatót Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Varju László szerdán. Hadházy azzal kezdte, hogy a rendszerváltás óta az egyik leggyalázatosabb döntése volt az ügyészségnek, hogy elutasította a feljelentésüket az MTVA székházban történtek miatt. Úgy véli, ezzel a hatalom azt üzente, nem fogja megvédeni az ellenzéki képviselőket.

 

Valódi Hírek