Bayer megnyalta volna a tíz ujját, olyan szitokáradatot zúdított az ellenzéki képviselőkre a fideszes alpolgármester (+videó)

Elküldené az ellenzéki képviselőket Észak-Koreába tanulmányi útra.

Érden határozati javaslatban próbálta megakadályozni az ellenzék a legutóbbi testületi ülésen, hogy a város cégeinél alkalmazzák a túlóratörvényt – írja a 24.hu.

Az ellenzéki frakció három képviselője, Csőzik László, Szűcs Gábor és Havasi Márta rövid felszólalásokban beszélt arról, hogy káros lenne a rabszolgatörvény a városnak. Erre válaszul kért szót Bács István fideszes alpolgármester, akiben eltörhetett valami, mert két percben Bayer Zsolt és Sneider Tamás legdurvább pillanatit idéző szitokáradattal válaszolt:

„Nekem önökről, négyükről az a véleményem, hogy egy képmutató, álszent, aljas banda tagjai. Az, hogy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis proli, ez nagyon felháborító, ugye? És fekve hány az egész balliberális sajtó ezen. Az, hogy bajszos sz.. meg az, hogy g…, az teljesen rendben van, ugye, Havas Márta képviselőtársam? Ha azt mondom, hogy csőcselék, ezért a kedves párttársával egyből vonaglanak a bíróságra, de ha azt mondom, hogy bűnöző, huligán, söpredék, akkor pedig örömükben vonaglanak. Igazam van? Szó szerint önöktől idézek.”

„Maguk csak kétfajta kormányzást ismernek, és ez a kettő lehet ugyanaz is, a kommunizmus és a diktatúra. Ha nincs kommunizmus, önök diktatúrát kiáltanak.”

„Én elküldeném önöket, mind a négyüket nagyon hosszú időre mondjuk Észak-Koreába vagy Fehéroroszországba, hogy nézzék meg, milyen az a kommunizmus, milyen az a diktatúra, és milyen az a kommunista diktatúra. És remélem, hogy ezt tanulmányozzák. És az egész baloldalinak hazudó takonyszerű képződmény véleményem szerint egy képmutató, álszent, hazug banda. Köszönöm szépen.”

Valódi Hírek