Nem hirtelen felindulásból alázta a fideszes sajtót a médiaholding volt vezére

Előre megkapta a kérdéseket.

Hatalmas balhét okozott a Fidesz médiájában, hogy Varga István, a több mint 400 fideszes propaganda-kiadványt magába tömörítő KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) kuratóriumi elnöke a napokban egy tévéinterjúban lényegében kimondta, hogy a Fidesz-médiában tehetségtelen csinovnyikok dolgoznak, ő maga pedig inkább ellenzéki lapokat olvas, mert

igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát.

Vargának a túlzottan őszintére sikerült interjú után azonnal le kellett mondani a KESMA éléről. Akkora volt a felzúdulás, hogy Kocsis Máté küldött körbe egy bocsánatkérő levelet a dühös propagandisták számára, amelyben elnézést kér Varga István szavai miatt.

Most a Népszava arról ír, hogy nem hirtelen felindulásból alázta le az udvari sajtót, mert

a kérdéseket az interjú előtt elküldték Varga Istvánnak, akit így nem ért váratlanul, milyen témában kíváncsiak a véleményére.

Egyébként a lap szerint a behir.hu-nál, a békéscsabai városi televízió oldalán, ahol Varga interjúja megjelent, az eset után nem történt retorzió. Éppen ellenkezőleg: a szerkesztőség tagjai büszkék rá, hogy sikerült országos figyelmet kiváltaniuk.

 

Valódi Hírek