Kirobbant a Huth-botrány: 100 ezer forint miatt harapják át egymás torkát a Fidesz-talpnyalók

A koncon marakodnak az orbánisták, kérünk egy kávét.

Nyílt levélben esett neki Polgári Szilvia, a fideszes Polgár Portál újságírója Huth Gergelynek, a Pesti Srácok főszerkesztőjének.

Százezer forint miatt borult a bili, ráadásul miután a hvg.hu-n megjelent erről egy cikk, Polgári Szilvia személyes oldaláról el is tűnt a levél. Szerencsére az internet nem felejt.

Polgári Szilvia szerint a Polgár Portált Huth hozta létre, majd öt-hat évvel ezelőtt az irányítást átadta Nagy Ervinnek, aki

„írta a pályázatokat, osztotta el a milliókat, amelyből magának a hírportálnak igen csekély összeget juttatott.”

A múlt évben jutottak el odáig az újságíró szerint, hogy már nem kapott pénzt a portál. A szerző szerint Nagy Ervin „isiászra” hivatkozva mondta le a szponzori találkozókat és nem is igazán foglalkozott az újsággal.

Az elszámolási vita a két szerkesztő KATA-befizetése, vagyis havi 50 ezer forinton megy, ennek rendezését vállalta Huth Gergely, de a pénz az újságíróhoz nem érkezett meg.

A Polgár Portálnál egyébként augusztus 31. óta már csak önkéntes munkára számított a lap vezetése, vagyis nem akartak már fizetni Polgárinak.

Polgári Szilvia a nyílt levélben azt is nehezményezte, hogy őt Huth és Nagy rongyembernek nevezte, mert szót emelt a pénz miatt.

Ráadásként egy messenger-üzenet is előkerült, ahol Polgári és Huth egymást vádolja azzal, hogy méltatlan a keresztény oldalra nézve.

A nyílt levélben az is szóba kerül, hogy a

„jelenkori jobboldali médiában olyan emberek kapnak státuszt, akik végzettségük szerint és/vagy teljesítményükben nem felelnek meg a legalapvetőbb elvárásoknak sem.

Végzettség, tehetség, és valós teljesítmény nélküli emberek! Nem tudnak a saját anyanyelvükön írni, de még beszélni sem, csupán a dörgölőzéshez értenek. Ahhoz viszont nagyon. És azok számára, akik a ranglétrán egy szinttel feljebb állnak, csakis ennyi számít.”

Ezzel nehéz vitatkozni.

Polgári Szilvia teljes levelet itt találod.

Valódi Hírek