Csehországban kötelező lesz az éhezőknek adni az el nem adott élelmiszert

Emberséges törvényt alkottak a prágai honatyák.

Az Ústavní Soud (a cseh alkotmánybíróság) helyben hagyta azt a törvénymódosítást, amely a nagyobb élelmiszerüzletek számára kötelezővé teszi, hogy az

el nem adott, hibás, de még fogyasztható termékeket

ingyen adják át a segélyszervezeteknek – adja hírül a G7 gazdasági portál.

A jogszabály a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekre írja elő a kötelezettséget, vagyis a szuper- és hipermarketeket érinti a változás.

Az új törvény szerint az el nem adott, de még fogyasztható élelmiszereket olyan szervezeteknek, jellemzően élelmiszerbankoknak kell átadni, amelyek

képesek tárolni és a rászorulókhoz eljuttatni a termékeket.

A korábban beadott törvénymódosítást az országgyűlési képviselők egy csoportja azzal támadta meg, hogy

az sérti a tulajdonhoz való jogot.

Azzal érveltek, hogy senkit sem lehet a tulajdonában lévő ingóság ingyenes átadására kötelezni, még akkor sem, ha egy segélyszervezet a címzett.

Az alkotmánybíróság szerint azonban a törvény része annak a helyi és nemzetközi törekvésnek, amely a feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyiségét szeretné csökkenteni.

Magyarországon nincs ilyen jogszabály, de néhány nagyobb üzletlánc és a gyártók szoktak élelmiszert adni a rászorulóknak, jellemzően a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül.

(via g7.hu)

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek