Gerő András 5 millió forintért írt egy vázlatot Orbánéknak egy kormányzati kiállításhoz

Érik a Szili Katalin-díj!

Egymás után két kormányzati csúcsprojektben is megbízást kapott Gerő András.

A történész, aki korábban „beszari alaknak” nevezte Sólyom László köztársasági elnököt, most az Orbán-kormány megbízásából

5 millió forintért

dolgozta ki a Városligetben megnyíló kiállítás koncepcióvázlatát – tudta meg a Magyar Narancs.

Gerő András történész

A Milleniumról szóló kiállítás szakmai koncepcióvázlatának elkészítésére szeptemberben adott megbízást a Városliget Zrt.

A szerződés szerint Gerőnek legkésőbb december 11-ig kellett elkészíteni a munkát 5 millió forintért. A kiállításra 2019-ben kerülhet sor, helyszíne a még felújítás alatt álló Olof Palme Ház lesz a Városligetben.

A Narancs megkérte Gerő Andrást, hogy ismertesse velük a koncepcióvázlat tartalmát, de a történész a Városliget Zrt.-hez irányította a lapot.

Azt is szerették volna megtudni Gerőtől, hogy milyen eljárással választották ki pont őt a munkára, voltak-e versenytársai, de ezekre a kérdésekre épp úgy nem adott választ, ahogy arra sem, hány munkaórát töltött a megírásával, illetve hogy mekkora a vázlat terjedelme.

A lap emlékeztet: korábban Gerőt kérték fel a Schmidt Mária-féle a Sorsok Háza koncepciójának kidolgozására is, amiben ő örömmel vett részt.

Valódi Hírek