Nem hiszed el: Fideszes polgármester lett a Zöld Híd tulajdonosának elnöke

A Zöld Híd Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke Vác fideszes polgármestere, Fördős Attila lett.

Közleményében azt írta:

„Legfontosabb a finanszírozás, a költségszerkezet átvilágítása, a költséghányadok megtakarítási lehetőségének feltárása.”

Miután a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft. október végén bejelentette, hogy sok településen leálltja a hulladék elszállítást amiatt, mert az állami kukaholding nem biztosítja a forrást a működésükre, a céget tulajdonló önkormányzati társulás elnöke, Gémesi György – Gödöllő független polgármestere – lemondott.

Akkor a szemétügyben zajló ’50-es éveket idéző módszerekről és politikai színjátékról beszélt.

A Zöld Híd felügyelő bizottsága szerint a cég menedzsmentje mindent megtett a szemétszállítás megfelelő működtetéséért.

Fördős Attila. Fotó: Marjai János/MTI

Fördős 2015-ben azzal szerzett magának hírnevet, hogy amikor a váci Madách Gimnázium visszautasította a Kliket, akik a március 15-ei rendezvényre toborztak volna náluk integető diákokat, a polgármester szőnyeg szélére állította az intézmény vezetését.

Ezek után 2016-ban Fördős felesége indult az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola igazgatói posztjáért, amit a tanári kar kétharmada ellenzett, valahogy mégis Fördősnét nevezték ki.

(via 168Óra)

Valódi Hírek