Lemondott Gémesi György a Zöld Híd Kft.-t tulajdonló társulás elnökségéről

Gémesi György lemondott az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki tisztségéről. Ez a társulás a szemétkáoszt kirobbantó Zöld Híd Kft. tulajdonosa.

A gödöllői polgármester az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában arról beszélt,

az 50-es éveket idézi az a módszer, hogy az ítélet már megszületett a Fidesz-irodában.

Politikai színjátéknak tartja a ma a Zöld Hídra kirótt büntetést is, mivel a kukaholding nem hatóság, így nem szüntetheti be semmilyen cég működését.

A polgármester nem bírta már tovább a politikai ellenszelet, kitartott a végsőkig, mert nem akarta azt a több száz embert cserben hagyni, akik a társulásban és a Zöld Hídnál dolgoznak.

Gémesi György az ATV egy korábbi felvételén

A Zöld Híd felügyelő bizottsága szerint a cég menedzsmentje mindent megtett a szemétszállítás megfelelő működtetéséért.

A kormánypropaganda Gémesin keresztül akarta az ellenzékre hárítani a szemétkáosz miatti felelősséget. A polgármester egyelőre úgy érzi, a Fidesz egyenesen ellene irányítja a hadjáratot és őt akarják tönkre tenni.

 

Valódi Hírek