Bréking: Nemzeti chips gyártásába kezd Toroczkai László – Aki magyar, ezt eszi!

Batáta chips gyártásba kezdenek Toroczkai László vezetésével az ásotthalmi közmunkások.

Már neve is van a terméknek: Ásotthalom’s finest Pipas’ chips

Ehhez kell egy kis magyarázat, mert Pipast, vagyis Pipást nem sokan ismerik, nemhogy nemzetközi szinten, de még Magyarországon sem. Pipás Pistát jelöli a márkanév, aki a 20-as, 30-as években a szegedi tanyavilág betyárjaihoz tartozott, és időnként pénzért férjeket gyilkolt. Pipás Pista ugyanis nő volt.

Miután a rendfenntartók elkapták, a legenda szerint Horthy Miklós kegyelméből menekült meg a halálbüntetés elől, de élete végéig börtönben ült.

Toroczkai most valamiért ennek a bérgyilkosnak a nevével akar új terméket bevezetni az élelmiszerpiacra.

Az ásotthalmi önkormányzat évekkel ezelőtt kezdett édesburgonya-termesztésbe a közmunkásokkal, ami mára annyira jól megy, hogy szélesítik a profilt.

Nem is akárhogy, az Ásotthalom’s finest Pipas’ chipset Toroczkai László levédette a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál.

Az időzítés nem lehet véletlen, ugyanis jövő kedden adnak át egy uniós pénzből felhúzott agrár-logisztikai központot Ásotthalmon.

Az édeskrumpli chipset először december 1-jén a Vajdahunyadvárban rendezett karácsonyi vásáron lehet majd megkóstolni, de a találmánnyal az egész országot meg akarja hódítani Toroczkai.

Ha a politizálás nem jön össze neki, jól jöhet egy másik láb.

Kiemelt kép: Toroczkai László Facebook

(via HVG)

 

Valódi Hírek