Botrány: Orbánék nem engedték be az ENSZ megfigyelőit a röszkei és a tompai tranzitzónákba

Pedig minden olyan helyre szabad bejárást kellene biztosítani számukra, ahol embereket tartanak fogva.

A független emberi jogi szakértők hivatalos látogatáson voltak Magyarországon, ennek keretében azt akarták ellenőrizni a röszkei és a tompai tranzitzónában, hogyan bánnak a hatóságok a fogvatartottakkal, valamint hogyan érvényesülnek azok jogai.

Ez meghiúsult, mert egyszerűen nem engedték be őket a területre.

„Kétség nem férhet hozzá, hogy a tompai és röszkei tranzitzónában fogvatartott menedékkérőknek sérül a szabad mozgáshoz való joga. Számos, hiteles jelentést kaptunk az önkényes lefogás elkerülését biztosító feltételek hiányáról ezekben a létesítményekben, ezért a munkacsoport látogatása itt kérdésen felül szükséges lett volna.”

– nyilatkozta az incidens után Elina Steinerte és Setondji Roland Ajovi.

A látogatásra azért volt szükség, mert 2013-ban az ENSZ emberi jogi ajánlásában kötelezte erre Magyarországot. A mostani – november 12 és 18. közt tartandó hivatalos látogatásra a magyar kormány invitálta a szakembereket.

BREAKING: az ENSZ független emberi jogi szakértői felfüggesztették hivatalos látogatásukat Magyarországra, miután a…

Közzétette: Amnesty International Magyarország – 2018. november 15., csütörtök

.

 

Valódi Hírek