NYF-exkluzív: Újabb orosz roncsokat vehetünk a hármas metró vonalára (fotókkal)

A fakockák már lesben állnak!

Minapi sajtóhír, hogy hárommilliárd forintért tervezik meg a M3-as metró új szakaszát, Újpest-Központtól Káposztásmegyerig.

Az új, 4,9 kilométeres szakaszon négy további állomás létesül, kettő a felszín alatt, kettő pedig fölötte.

forrás: Metróért Egyesület

A négy új megálló értelemszerűen hosszabb menetidőt,

így több vonatot igényel,

ezért a Nyugati Fény megkérdezte a hosszabítás hírét először közlő Metróért Egyesületet, arról van-e információja, vajon milyen további kocsikat szán a főváros a hosszabb vonal kiszolgálására.

Az M3-as metróvonal Gyöngyösi utcai állomásának rekonstrukciója (fotó: MTI/Máthé Zoltán

Bíró Endre elnök elmondta, hogy tekintettel a jelenlegi járműparkra, a legvalószínűbb, hogy újabb, ahogy ő nevezte

„orosz roncsokat” fogunk vásárolni.

Ez egyértelműen kényszerpálya, elvégre arra a vonalra, amelyen az elavult technológiájú orosz metrók közlekednek, nem vehetnek mégoly szuper nyugati vagy japán vonatokat, egyszerűen nem kompatibilisek.

Az elnök szerint a régi,

lecsattant metrók „felújítására” kötött szerződésben,

a 222 kocsin felül szerepel egy opció további nyolc vonatnyi kocsi felújítása, temészetesen további adóforintokért.

Felújított ororsz metró szerelvény a KöKi-n (fotó: MTI)

A főváros összesen 69 milliárd forintnyi európai és hazai adóforintot költött el 222 szakadt orosz metrókocsi felűjítására. Erős a gyanú azonban, hogy a visszakapott vagonok nem is felújítottak, hanem újak. Ez akár jó hír is lehetne, de ezek a vonatok elavult technológiával épültek, egy fakocka is képes jelentős kárt tenni bennük, ráadásul már most rohad a karosszériájuk. A legsűrűbben egyébként az ajtóik szoktak elromlani.

 

Valódi Hírek