Fideszes lélekpusztítás: A gyűlöletkampány kezdete óta 300 embert ért atrocitás, mert migránsnak nézték

2015 és 2018 között közel 300 embert ért valamilyen atrocitás amiatt Magyarországon, hogy „migránsnak” nézték.

Győri Lóránt, a Political Capital geopolitikai elemzője hosszú összeállítást készített arról a morális pánikról, amit Orbánék okoztak az országban.

Az a nagyjából háromszáz ember, akit valamilyen támadás ért az elmúlt években, leginkább jogszerűen Magyarországon tartózkodó, nem bevándorló külföldi, illetve magyar volt.

A néhány esetben

erőszakos cselekménybe is torkolló akciók

és az ahhoz kapcsolódó rendőrségi feljelentések jól láthatóan alulról szerveződő jelenségek, ugyanakkor olyan fentről gerjesztett, össznépi morális pánikról árulkodnak, ami nem választható el a kormány három éve tartó idegenellenes kampányaitól.

Ott tartunk, hogy például Tápiógyörgye önkormányzata a következő felhívást intézte a lakosokhoz:

„Tisztelt Lakosok! Kérünk mindenkit, hogy véleménye megfogalmazásakor fogalmazzon úgy, hogy az jogszabályi értelemben ne minősüljön valamely osztály, nemzetiség vagy hitfelekezet elleni gyűlöletre izgatásnak!”

Mindezt azért, mert a szaúd-arábiai királyi testőrség tagjai „kutyás kiképzésre” érkeztek a térségbe szeptemberben és a településvezetés jobbnak látta elébe menni bármilyen kellemetlenségnek – még a Facebookon is tájékoztatták a lakókat, hogy az érkezők „nem migránsok” és rendelkeznek érvényes vízummal.

Az őcsényi falugyűlés

De bőven akad az ehhez hasonló szomorú és őrült esetekből:

  • A határzár már állt, amikor 2015. szeptember végén, a csongrádi Nagymágocs határában migránsnak nézték egymást a közmunkások és a földmérők, majd úgy megijedtek, hogy az egyik csapat beugrott a kukoricásba, a másik pedig biciklivel menekült el a falu felé.
  • Egy másik abszurd eset 2017-ben, halottak napján történt a Heves megyei Kömlőn, ahol az elhunyt rokonaikra emlékező temetői látogatókat és egy helyi lakost is feljelentettek, mert „illegális bevándorlónak” nézték őket.
  • Ugyancsak 2017 novemberében három Sri Lanka-i fiatal érkezett a Pest megyei Perbálra, a Tovább Élni Egyesület lakóotthonába, hogy az ENSZ égisze alatt önkéntes munkát végezzenek. Érkezésük második napján „illegális migránsként” feljelentették őket a rendőrségen.
  • A tömeges lefülelés 2018 januárjában is folytatódott, a görcsönyi pap által vezetett tizenöt fős helyi zarándoklatot két rendőrautó is ellenőrizte lakossági bejelentés alapján.

A „migránsmegfigyelések” nem mindig végződtek ártalmatlanul.

  • Még 2015-ben, Szegeden brutálisan megvertek egy fiatal lányt, mert kubai származású barátját – aki egyébként Magyarországon született magyar állampolgár – bevándorlónak nézték.
  • 2017 augusztusban pedig egy nigériai származású osztrák lakost és két kisfiát nem engedett felszállni egy magyar sofőr a Bécsbe tartó buszra.

A 24.hu táblázatban is összesítette az eseteket:

.

A morális pánik kialakításában súlyos felelőssége van a Fidesznek, azon belül is Orbán Viktornak. A média erejét felhasználva befolyásolható, naív emberek százezreit, millióit manipulálja nap mint nap a láthatatlan külső ellenségekkel.

Jellemző, hogy az áldozatok fele épp a védeni kívánt magyar állampolgárok közül került ki. A konkrét ügyek ugyanis azt mutatják, hogy

„migránsok” hiányában a magyar kormány gyűlöletkeltésének áldozatai külföldinek nézett magyarok, vagy olyan külföldiek, akiknek semmi köze a migrációhoz.

Az pedig, hogy a több mint három éve folyamatos kormányzati uszításnak kitett Magyarországon nem került sor még súlyosabb és erőszakosabb esetekre, pozitív fejleményként értékelhető.

A magyar társadalom a felfokozott félelmek és idegenellenesség közepette is felelősebbnek mutatkozik, mint a saját kormánya.

(via 24.hu)

Valódi Hírek