Katasztrófa: Kiderült, valójában miért mondott le 4 hónap után az egészségügyi államtitkár

Nagy Anikó az elmúlt hat hétben már szóba sem állt Kásler Miklóssal.

Ahogy arról beszámoltunk, Nagy Anikó egészségügyi államtitkár kedden benyújtotta lemondását, ám nem a hivatali út szerinti felettesének, Kásler Miklósnak, hanem Orbán Viktornak és Áder Jánosnak címezve.

A Nagy és Kásler közti konfliktus rejtve maradt, egészen addig, míg az államtitkár nem bírta tovább.

Kásler „Tízparancsolattal megelőzhetőek a betegségek” Miklós az első fél évében gyakorlatilag minden fontos projekt és terület vezetőjét felállította az EMMI-ben, csak újakat nem nevezett ki a helyükre, ezzel elég durva központosítást végrehajtva.

Nincs kinevezett főigazgatója

  • az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI),
  • a kórházakat felügyelő Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK)
  • és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek sem.

A Népszava értesülése szerint a miniszter és Nagy Anikó közötti annyira megromlott a kapcsolat, hogy

az utóbbi hat hétben egyáltalán nem beszéltek egymással.

Nagy Anikónál lemondásának egyik oka az lehetett, hogy Kásler az ő tudta nélkül delegált tanácsadó testületet az OGYÉI-hez, miközben az egészségügyért felelős háttér-intézményeket (ÁEEK, NEAK, NNK) a közvetlen irányítása alá vonta.

Kásler már korábban kereste Nagy Anikó utódját, és egy külföldi kiküldetése alatt fel akarta mentetni őt, de ebbe akkor Orbán Viktor nem egyezett bele.

Az utolsó csepp a híres szívsebész, Székely László eltávolítása lehetett a Kardiológiai Intézetből.

Az államtitkár kiállt Székely mellett, egy egyezség keretében azt szerette volna elintézni, hogy Székely decemberig maradjon és elvégezze a kiírt műtéteket, majd a Honvédkórházban folytassa munkáját.

Ezt torpedózta meg Kásler azzal, hogy felszólította a Kardiológiai Intézet főigazgatóját, hogy maradjon Székely azonnali elbocsátása mellett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden közleményben reagált a felmerült okokra: szerintük minden állítás hamis.

Kásler még a rossz hírű Balog Zoltánt is felülmúlja a kétes értékű húzások számában, sokan már azt latolgatják, vajon mennyi ideje van még hátra hivatalában az emberminiszternek.

Ezt támasztja alá Orbán Viktor Kötcsén elejtett félmondata, amiben Káslerről tréfálkozva azt mondta, az egészségügy mártírja lehet.

Pár hír a „világszínvonalú” egészségügyből, csak az elmúlt néhány hétből:

Torkig vannak: Az összes ápoló felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán

Összeomlás szélén a Honvédkórház sürgősségi osztálya, ellátás nélkül fognak maradni betegek

Pánik az OMSZ-nél: Nincs elég ember, már vidéki mentősöket toboroznak Budapestre (+videó)

Horrorvideó: Ez nem egy stadion, hanem egy működő kórház Budapesten

Brutálisan megemelték Kásler Miklós fizetését, ennyit visz haza havonta

 

Valódi Hírek